Vevői vélemények
1.
Vincze Mária vagyok, Molnárné Tóth Erika barátnője. Az
előadáson Erika jobbján ültem. Tanácsot szeretnék kérni, mivel saját
szakállamra a családomon belül adtam a Formula 1 kapszulából egy nagyon beteg
gyereknek is. Röviden a történet. A nővérem kislánya 12 éves, sajnos erősen
testi és szellemi fogyatékos. 6 hónapos korában támadta meg az agyát a herpesz
vírus és későn diagnosztizálták nála a betegséget és maradandó agykárosodást
szenvedett. Nem tud beszélni, járni, kommunikálni. Állandó probléma egy ilyen
gyereknél, hogy nem tud rendszeresen kakálni, illetve nincs ingere. Ha 1 héten
egyszer már tudott ünnep számba ment. Tudni kell még róla, hogy epilepsziás,
naponta 4-5 kisebb rohamok, tehát évek óta rendszeresen gyógyszert szed. Tudni
kell azt, hogy már az összes ma forgalomban lévő egyéb szereket, gyógyszereket,
teákat, lekvárokat kipróbáltuk. Megmutattuk a gyerek orvosnak az összetevőket,
és bár elég pesszimistán, azt mondta, hogy próbáljuk meg, de ha bármilyen
mellékhatást tapasztalunk azonnal hívjuk, illetve hagyjuk abba a kapszula
adását. Nos a 4. kapszula ( négyet vett be egy nap folyamatosan növelve) után
megtörtént, aminek meg kellett történnie. Minden erőlködés, hasmenés,
mellékhatás nélkül. Egy baj van csupán, nehezen nyeli le a kapszulát. Én
kipróbáltam, hogy szétszedtem a kapszulát és por alakban lenyelni, de úgy
borzasztó. Rettenetesen keserű. Kérdésem, lehet-e gyümölcslében vagy valamilyen
folyadékban elkeverve meginni? Van-e jelentősége magának a kapszula az
agyagának? Gondolok itt arra, hogy esetleg az is tartalmaz-e még valamilyen
hatóanyagot? Illetve ti mit gondoltok az én partizánakciómról, mivel már más
hasonló problémákkal küszködő anyuka is kipróbálná, látván, hogy az
unokahúgomnak segít a kapszula. Nem akarok próféta lenni, főleg gyerekek
esetében nem. Várom véleményeteket, illetve tanácsotokat.
Köszönöm,
Vincze Mária
Ui.: Anyukám ma
már " imába foglalja a nevem", mert rendbe tette a napi problémáját a napi 1db kapszula.
2.
A Hálózatunk egyik hölgy tagja -akinek van egy 12 esztendős fia- több
éves folyamatos próbálkozás után sem maradt terhes. Elkezdte szedni a
Formula#1 kapszulát és megcsinálta az Formula#2 ötnapos kúrát. A
következő hónapban teherbe esett, és, azóta megszületett Panka nevű
kislánya. Rendszeresen szedte az Formula#1-t csak akkor állt le, amikor
kiderült, hogy terhes, mivel azonban így újból szorulása lett a
szülészorvossal megbeszélte és a terhesség 3. hónapjától újból elkezdte
szedni a Formula#1-t. A gyermek jelenleg négy hónapos, és Ő is és
Anyukája is nagyon jó egészségnek örvend.
3.
Egy másik hölgy 30
éves, Ő még nem szült, és a fogamzásgátló tabletta teljesen tönkretette
a méhnyálkahártyáját. 5 hónapja nem jött meg a mensese és az orvosok
már hormon kezeléssel fenyegették, amit nem akart vállalni. Erre azt
mondták neki, hogy lehet, hogy meddő lesz. Megcsinálta a Formula#2
kúrát és 5 nap múlva elment vizsgálatra, ahol meglepetten kérdezték
tőle mit csinált, mert elkezdett visszaépülni a méhnyálkahártya. A kúra
befejezése utáni 10. napon pedig fél éves kihagyás után újra
menstruált. Azóta is teljesen rendben van, boldogan éli normális életét.